Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az ember és az okostelefon is gyakran hibázik digitálisan átalakított arcképek azonosításakor. Nehéz megkülönböztetni egymástól a valódi és a megtrükközött személyi képeket.
A York Egyetem korábbi kutatásai kimutatták, hogy gondot okoz szokatlan arckép-párokat – az adott személy fotóját és a valódi fotóját – összetársítani. Következmény: a hatóságoknak komoly gondot okoz személyazonossági csalások azonosítása.
A kutatók legutóbb azt vizsgálták, hogy milyen eséllyel azonosítunk digitális módszerrel harmadikká alakított két arcot. Két valódi arcképet kell hozzá hasonló harmadikká változtatni (morphing). Ezzel a technikával (is) készíthetők hamis személyazonossági képek.
Kiderült, hogy az ember és az okostelefonos arcfelismerő szoftver is átverhető, a harmadik arcot gyakran képtelenek megkülönböztetni az első kettőtől.
Első körben az 50/50 százalékban átalakított képet a résztvevő személyek 68 százaléka tévesztette el, nem tudtak különbséget tenni az egyik eredeti és a manipulált kép között. Ezt követően megkérték őket, hogy keressenek kamuképeket, és a hibaráta rögtön drasztikusan 21 százalékra csökkent.
A szoftver a második eredményhez hasonlót, 27 százalékos hibarátát produkált. Ezek a számok azonban még mindig nagyon magasak, ha két teljesen különböző személy fotóival hasonlítjuk őket össze. Az ember minden ötödik, a program minden negyedik megtrükközött képről hiszi el, hogy valódi.